erő vagy félelem?

Vékony, egyenes, hosszú, szőke haj, fekete szerkó, acélbetétes bakancs, "The Norvegian Black Metal" polofelirat. Így nézett ki az a 15 éves lány, akit előttünk vizsgáltak tegnap a kórházban. Keménynek látszott, olyan, aki sokmindent megélt már, s állja a sarat. Kiderült, valami komoly fertőző betegségben szenved, ami hosszú lefolyású, s a lehető legrövidebb időn belül infúziót kell kapjon. (egyébként cukorbeteg is) Egy éjszakáról lett volna szó. Anyukájával egymásra néztek, anyukája még próbálkozott, nem hozhatnák-e be inkább másnap. Nem kéne tovább várni, hangzott a válasz. Ekkor a lányból kitört: "Én azt nem bírom ki." Azt hittem rosszul hallok. Hogy mi? Nem tudtad eldönteni, a lány sírni vagy dühöngeni akar.
Ekkor mi néztünk egymásra Zolival, s szavak nélkül is tudtuk, ugyanarra gondolunk. A motto: keménynek látszani, de valójában a félelem az úr.
Nem tudtam eldönteni, mit érezzek iránta. Megvetést, szánalmat, amiért ennyire gyenge, s mégis teljesen az ellenkezőjébe burkolózik? Vagy nevessek rajta, mert valóban nevetségesnek tűnt a helyzet? Amikor azonban kijöttünk a kórházból, s hálát adtunk, hogy Ábel hazajöhetett, tudtam, hogy meg kell tennem. Imádkoztam a szabadulásáért. Mert ő valójában rab. A félelem rabja. Mennyire? Azt nem tudom, de hiszem, hogy Jézus őt is meg tudja szabadítani. Kértem, hogy vegye el a félelmét és a haragját, s töltse be az Ő szeretetével...
Ezúton bátorítalak benneteket, ha hasonló kinézetű egyedet láttok, jusson eszetekbe, bármilyen keménynek is tűnik, valójában a félelem uralkodik rajta... s IMÁDKOZZATOK érte!