heti ifis hirdetések

kísérleti, viszont hagyományteremtő szándékkal feltesszük ide is a hirdetéseket az alkalmainkról:

okt. 17-én pénteken lesz ifi! ezt azért hangsúlyozom ki, mert a szombat is munkanap lesz a héten, de úgy döntöttünk, hogy pénteken marad az alkalom, viszont korábban kezdjük és korábban is fejezzük majd be azt.

Az elmúlt hetekben már megszokott játszós részt erre az egy alkalomra áthelyezzük a végére, és rendhagyó módon 18:00 kor nem fogunk várni senkire hanem a húrok, és a mindigelfelejtemmianeveafrikaiütőshangszer közé csapnak a zenészek és kezdjük dicsőítéssel az alkalmat. utánna pedig a kis és nagyifi együtt fogja hallgatni gyülekezetünk korábbi vezetőjét, Nagy Sanyi bácsit, a gyülekezet szellemi felépítéséről, egységéről, működéséről, persze biztos megtűzdeli majd számos saját élménnyével megtapasztalásával, és a felé irányuló kérdéseknek is teret fog adni. Legkésöbb 9re szeretnénk lezárni az ifi komoly részét, így akit másnap vár az iskolapad még idejében haza tud majd érni.

19-én és 26-án vasárnap a délutáni (5kor kezdődő) Istentiszteleten fognak a november 2-i bemerítésen érdekelt tesók bizonyságot tenni. Erre mindenkit buzdítok hogy gyertek el.
(Szabolccsal beszéltem ezzel kapcsolatban, a 19én vasárnap a nulladik alkalommal induló Alfán aki a délután IT után csak 7re ér oda az sem fog lemaradni az ottani alkalom javáról, utánna pedig egy hét kimaradással 1-jétől fognak kezdődni a rendszeres Alfa-alkalmak)


A vasárnapi délelötti Istentiszteletünk 11:00-kor kezdődik,  az ifivel egyetemben a Széchenyi u. 26. szám alatt.

Sok áldást kívánok a hetetekre!

Áron

beleunva a kedvetlenségbe

Van úgy, hogy egy nap, olyan semmitsincskedvemcsinálni hangulatom van. A zenéthallgatást unom, az internetet kiolvastam, elfogyott... rendet rakni nincs kedvem, találkoznom nincs kivel, Bibliát olvasni nincs erőm, és nem értem, hogy miért ilyen nyomott a hangulatom. Éppen így volt ez szombaton is. És percről perce jobban zavart ez a helyzet. Jó lenne a szabadidőmet Istennel tölteni, de olyan távolinak tűnik...
Mivel nem volt jobb ötletem, végül úgy döntöttem, elmegyek kocsikázni, csak úgy céltalanul, hátha felvidít. Induláskor elmondtam egy rövid imát, és ahogy indultam éreztem, hogy merre kell mennem. Nem tudtam mi van arra, aztán néhány kanyar után kiértem a város szélére: végtelen szántóföld, kietlen táj, lassan lemenő nap, és az az érzés, hogy itt Istenen kívül senki sem lát és senki sem hall. Néha a legnagyobb helyen vagy a legnagyobb zajban tudok leginkább kettesben lenni Istennel, az én szerető Urammal. Kipattantam a kocsiból, éreztem, Isten nyújtja felém a kezét, és benne a lehetőséget, hogy jó nap legyen a mai! Elindultam, majd szaladtam, el a várostól, el az értelmetlen bútól és komorságtól... az öröm, és a kiegyensúlyozottság felé, Isten karjai közé! És torkom szakadtából kiáltok, Istenem, miért vagyok ilyen távol tőled! Beszélgetni jöttem hozzád! Érzelmekkel és hévvel telve kezdtem énekelni, és vágytam az Úrra! Lépésről-lépésre, percről-percre egyre jobban éreztem magam, és jobban éreztem Isten jelenlétét is.
Tudom azt, hogy Isten mindig mindenhol ott van, és az én szívemben is bent él, de néha mégis ki kell törnöm a szürke hétköznapokból, ki kell lépnem a megszokásokból, hogy találkozhassak vele. Úgy vágyok arra, hogy minden napom végén azt érezzem, mint aznap: az Úr hűségés, és nem hagy a nyomorúságomban, hanem felém nyújta a kezét! És csodálatos órákat töltöttem vele. Szeretnék minden nap ilyen közel kerülni hozzá, még ha meg is kell harcolni azt!